Re: rádiós workshop
Rádios Workshop 2. nap
A mai nap igazi csemege volt számomra, hiszen kipróbálhattam, milyen is a rádiózás! Kaptam egy mikrofont, fejhallgatót, és mellé kiváló beszélgetőtársakat. Sok mindenről szót ejtettünk, milyen szakra járok, annak mennyiben van köze a rádiózáshoz, szeretnék-e rádiózással foglalkozni, milyen volt a benyomásom az első napról.
Tovább mélyítettük ismeretanyagunkat, mert ma már kicsit mélyebb kérdéseket feszegettünk. Ilyen volt többek között a mini, és közösségi rádiózás közti különbségtétel, a vételkörzet kérdése, a tartalom manipulálhatósága a mixelések által. Megállapították a különböző rádióktól érkezett főszerkesztők, hogy a rádióknak össze kéne fogniuk, kéne egy vezető, aki ennek a felelőse lesz, de ilyen ember még nincs.
A frekvenciakérés nehézségeiről is szó esett, és abban egytértettünk, hogy sajnálatos az a tény, hogy az ilyen rádiók adása kevés ember számára elérhető. A végső konklúziója a mai napnak az volt, hogy a közönségnek lenne igénye több ilyen un. Minirádióra, de ezt csak összefogással lehet megvalósítani, egy közös frekvencián belűl.
Kristóf Ildikó, Witzl Tamás, Végh Ádám

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A bejegyzésre mutató linkek:
Link létrehozása
<< Főoldal