Re: rádiós workshop
Szemlétek Fesztivál, 3. nap
Tegnap a rádiósok, a Tilos rádió főszerkesztőjével kiegészülve, azt latolgatták, egy közös együttműködés esetén, mire lenne szükség. Elhangzott a közös fellépés, próbaidő-sugárzás(1 hónap) kérése az ORTT-től, a rádiósok (helyi) összefogása, a Tilos rádió bevonásával.
De mindezek nem valósulhatnak meg, ha nincs egy közös koncepció, mely alapján elindulhatnak, nincs egy ember, aki összefogná ezt, akkor akármekkora is a szándék, az nem vezet semmi jóra, mert az alapok nélkül nem lehet tovább építkezni.
Szó volt még arról, hogy milyen technikai kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy az állomás egyáltalán működtethető legyen, és megvitatták azt is hogyan lehetne kihasználni az EKF 2010-es programot.
Összességében véve, nagyon sok tanulsággal szolgált ez a három nap, talán kicsit előmozdította az együttműködés kezdeményeit, és ez már önmagában is nagy eredmény. Mint ahogy a workshop koordinátora fogalmazott:"Ennek az eseménynek országos visszhangja lesz". Úgy legyen?
Kristóf Ildikó, Witzl Tamás, Végh Ádám

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A bejegyzésre mutató linkek:
Link létrehozása
<< Főoldal